Thursday, July 25, 2013

Puncsrolád (eredeti svéd recept)

Az IKEÁ-ban kapható svéd édesség elkészítésének titkai…


A svéd puncsrolád!

Világ életemben az IKEA nagy szerelmese voltam, Helsinkiben azonban mindig van egy jó indok felülni az ingyenes IKEA-buszra! :) Az IKEÁ-ban az a jó, hogy ha már egyszer ott vagyunk, nemcsak a gasztroblogomhoz tudok bevásárolni, de előtte nyugisan meg is lehet ebédelni, utána meg be lehet térni az IKEA-shopba mindenféle IKEA kekszért, lekvárért és édességért… Egyik alkalommal én is itt láttam meg a puncsroládokat (finnül: punschrolle; svédül: punschrullar) is, amibe egyből bele is szerettem.

Szerencsénkre ezeket a puncsroládokat nálunk Helsinkiben nemcsak az IKEÁ-ban, hanem szinte valamennyi boltban lehet kapni, ugyanis északon ez egy elég gyakori édesség. A bolti puncsrolád legtöbbször sajna lényegesen rosszabb minőségű, mint a házi verziók, lévén a roládoknak sokáig eltarthatónak kell lenniük. Így a marcipán burok gyakran percipánból, vagy íztelen fondanból van, ráadásul a rolád elvileg krémes és puha tölteléke a bolti verziók esetében sokszor száraz és íztelen, így jómagam igen hamar lemondtam a puncsrolád bolti megvásárlásáról.

Tervemet azonban nem adtam fel, hogy finom puncsroládot egyek, így csak kerestem és kutattam, mígnem ráleltem az eredeti svéd receptre. Szerencsémre épp volt otthon a házi készítésű marcipánomból, így gyorsan neki is fogtam ennek az édességnek! Egyébként a puncsroládot a svédek a kávézás mellé ajánlják, de szerintem bármikor fogyasztható! Aki nekifog, az készítsen egyből dupla adagot, mert szuperfinom édesség!

Hozzávalók: (Kb. 15 db-hoz.)
15 dkg marcipán (zöld, vagy sárga színű) + 5 dkg porcukor a nyújtáshoz (Recept itt.)
piskóta 2 tojásból*= 2 tojás, 2 ek liszt, 2 ek cukor, 1 tk sütőpor (Recept itt.)
2 ek kakaópor
2 tk vaníliás cukor
2 ek cukor
5 dkg vaj, vagy margarin
1 tk rumaroma, vagy 1-2 nagy evőkanál rum
75 g étcsoki
*Megjegyzés: Piskóta helyett kb. 150 g darált háztartási keksszel is dolgozhatunk, ekkor viszont 2-3 evőkanál tejet is felvesz a massza, ahhoz hogy jól gyúrható legyen.

A piskóta előkészítése:
A puncsroládhoz 2 tojásból piskótát sütünk, majd ha kihűlt a tészta nagyobb morzsákra csipegetjük szét. Az édes morzsát egy éjszakán át konyharuhával letakarva a konyhapultunk pihentetjük.
 
A házi marcipánt zöldre színeztem, a piskótából morzsát készítettem!
A töltelék elkészítése:
A vajat, kakaópor, cukrot és vaníliás cukrot egy mélyebb tálban habosra kikeverjük (A-B), majd hozzáadjuk az édes morzsát. Az egész tölteléket alaposan összedolgozzuk, végül rummal, vagy rumaromával ízesítjük (C).
 
Így készül a töltelék...
A roládok megformázása:
A marcipánt porcukrozott felületen vékonyra (1-2 mm) nyújtjuk. Nedves kézzel a töltelékből 1-2 cm vastagságú és kb. 10 cm hosszúságú „kukacokat” formázunk, amit a marcipánra helyezünk. Ezután a kukacok végeinél a marcipánt hosszan bevágjuk, majd a marcipánnal betekerjük a tölteléket. Végül az egész rudat 3-4 db-ra szeljük, majd hűtőben néhány órát pihentetjük.
 
A töltelék kukacot marcipánba burkoljuk!
A csokoládé díszítés:
Az elkészült marcipánnal burkolt puncsroládok két végét olvasztott étcsokiba mártjuk, majd szilikonos sütőpapíron hagyjuk megszilárdulni a csokit. Ezután akár egy éjszakán át is érdemes pihentetni az édességet, hogy az ízek jól összeérjenek!
 
A roládok két végét csokiba mártottam...
A puncsrolád születésnapi bulikra, vagy vendégvárónak  is kiváló, de elfogyaszthatjuk kávé mellé is!

Szép napot,  ildiKOKKI


Punschrullar!


Monday, July 22, 2013

Sárgabarackos manna (Blogkóstoló 10.)

Avagy hogyan tanultam meg végre kevert tésztát készíteni?

 
Sárgabarackos manna.
Míg a 9. Blogkóstolón jóval nehezebb volt döntenem, addig a 10. fordulóra szinte percek alatt megtaláltam az a sütit, amit szerettem volna elkészíteni! A mostani forduló háziasszonya Kisildi lett, jómagam pedig Böbe konyháját kaptam kóstolásra. Böbénél egyébként már régebben is sokat jártam, hiszen a remek recepjei mellett számos csodás képpel találkozhatunk a blogján!

Mivel a 10. forduló kiírása után néhány nappal értem haza Magyarországra, ezért el is döntöttem, hogy még a „nyaralásom” elején megsütöm, amit meg kell, ugyanis az augusztus környéki leadási határidő nekem már főként munkával lesz tele. Ráadásul hazaérkezésem után erősen sárgabarack „lázban” égtem, de Böbénél találtam is egy remek sárgabarackos receptet, így nem volt mese: Elkészítem Böbe sárgabarackos mannáját!

Annyi csavart azért tettem a dologba, hogy a sárgabarack mellé 1-2 marék meggyet is szórtam a sütibe, pont csak annyit, amennyi a karácsonyi konyakmeggy és rumos meggy készítésből kimaradt. J Jómagam továbbá az egész sütit nem egy téglalap alakú tepsiben, hanem egy 24 cm-es tortaformában sütöttem. Ez a mennyiség talán picit sok volt egy ekkora formába, így legközelebb maradok egy 20X 30 cm-es tepsinél. Mindazonáltal a süti remek lett, egy könnyű és puha tésztájú, sokáig elálló sütiről beszélhetünk. Sokáig= legalább 2 nap, addigra egy morzsa sem maradt! J Szerintem egyébként akármilyen savanyúbb gyümölccsel készíthetjük, biztosan úgy is fonom lesz!

Hozzávalók:
4 tojás
2 dl olaj
8-10 ek tej, vagy tejszín
20 dkg cukor
20 dkg liszt
1 cs vaníliás cukor (5 g)
½ cs sütőpor
10-12 db közepes sárgabarack
2 marék magozott meggy

A sütemény összeállítása:
A tojásokat kettéválasztjuk és a fehérjéből pár csepp citromlével kemény habok verünk. (Ezt a sütit egyébként nővéremnél sütöttem, akinél előző héten romlott el a konyhai robotgép, így mindent kézi habverővel készítettem!) J A felvert habot a hűtőbe tesszük, amíg a tészta másik felét összeállítjuk.

A tojások sárgáját habosra keverjük a cukorral és vaníliás cukorral (A), majd hozzáadjuk a tejet, illetve apránként az olajat, majd pár percig ezekkel a hozzávalókkal is habosítjuk az alapot (B). Ezután 2-3 részletben beleforgatjuk a lisztet a tésztalapba, amit jól homogenizálunk (C). Végezetük a tésztába forgatjuk a kemény tojáshabot (D), majd ez egészet egy kivajazott és lisztezett tortaformába öntjük (E).
 
Így készült a sütemény...
A friss gyümölcsöt megmossuk, majd kisebb darabokra vágjuk (F), és csak lazán a tészta tetejére szórjuk. Végül az egészet egy előmelegített, 175°C-os sütőbe toljuk, ahol a tészta 20-30 perc alatt aranybarnára sül. A tésztát azután hagytam kihűlni a formában, majd kevés porcukorral megszórtam és már tálaltam is a családnak!

A végeredmény egy nagyon ízletes és könnyű nyári sütemény lett, próbáljátok ki ti is! Ami pedig a 10. Blogkóstolás játékát illeti… Nos, biztosan jövök a következőre is! J


Szép napot,  ildiKOKKI

A legpuhább kevert tészta, amit valaha ettem!  J



Friday, July 19, 2013

Ribizlis muffin

Avagy hogyan készíthetünk utazáshoz gyors és olcsó finomságot?

 
A muffinok!
Tegnap Budapesten jártunk a csajokkal Csigó Zitánál, a Fahéj magazin fotósánál, hogy picit jobban elmélyüljünk a gasztrofotózásban. Hát, mit mondjak… Mélyülni sikerült is, hisz egy teljes délutánt tölthettünk Zitánál, ráadásul ez egy személyre szabott óra volt a saját műtermében. Nagyon jól éreztem magam és sokat tanultunk, úgyhogy köszi Zita, remélem máskor is jöhetünk!

Az utazás előtti nap azonban megszállt az ihlet, hogy azért mégis illene valamit sütnöm a lányoknak, akikkel megyek, meg azért méééégis… Gasztrofiotózásra megyünk és nincs meglepi süti?!? Annyit tudtam, hogy valami gyors, olcsó, a meleg autóban nem megbuggyanó sütit szeretnék, amiben legyen ribizli. Végül Bonbon mánia küldte el az egyik receptjét, így egyszerűen megsütöttem az ő félig kakaós, félig vaníliás muffinját, amit csordultig telepakoltam ribizlivel!

Ribizli a kertünkből!
A süti remekül sikerült, mert édesanyám, aki egyébként nem édesszájú, a fotózásra szánt felvágott darabon túl +1 db-ot megevett, illetve a lányok is boldogan majszoltak az autóban út közben! Hogy kerek legyen a dolog, el kell ismernem, hogy nem nagyon szerettem muffinozni, mert sosem sikerült jól, meg nekem nem is a zsánerem… Mivel azonban mostanában jók lesznek, így maradnak a konyhámban! J

Hozzávalók:
25 dkg liszt
15 dkg cukor
1,5 dl natúr joghurt
1,5 dl olaj
1 csomag vaníliás cukor (5 g)
½ tasak sütőpor
1 púpozott ek kakaópor
2 egész tojás
20 dkg ribizli

A tészta összeállítása:
A tojásokat a cukorral és vaníliás cukorral kissé kihabosítottam (A-B), majd hozzáadtam a joghurtot és olajat a keverékhez (C). Végül hozzáadtam a lisztet (D), amit alaposan elkevertem és kész is volt a tészta (E)! Ezután a tésztába kevertem a megmosott ribizlit, amit előtte 10 perccel a kertünkben szedtem!
 
Így készült a tészta!
Félig kakaós, félig vaníliás muffin:
A vaníliás tészta felét a kapszlikba mertem, majd a maradék tésztába kevertem egy kevés kakaóport, és ezt is a kapszliba kanalaztam. Végezetül pár szem ribizlit szórtam a süti tetejére is és toltam is be a muffinokat az előmelegített 180°C-os sütőbe, ahol 20 perc alatt szépen megsültek és duplájukra nőttek!
 
Így lett 2-színű a muffin! 
Lényegében ennyi volt a nagy sütés, bár egy pici porcukrot még szórtam a kihűlt sütikre, de azt nem kellett volna, ugyanis másnap ragadt a tetejük a kocsiban, így azt legközelebb kihagyom, ha utazáshoz csinálok édességet.

Lányok, próbáljátok ki ti is, mert szuper a recept!

Szép napot,  ildiKOKKI
A muffin! J


Tuesday, July 16, 2013

Áfonyás sajttorta

Avagy hogyan elevenítettem fel a régi sajttorta sütéseim emlékét egy kis frissen szedett finn erdei áfonyával?



Sajttorta áfonyával!

Kb. 2-3 évvel ezelőtt, mikor Európába, majd később kishazánkba is betört az amerikai sajttorta őrület, szinte minden összejövetelen találkozhattunk egy jobb, vagy rosszabb darabbal. Persze akkoriban engem is elkapott a láz és elég sok sajttortát sütöttem, így elég sok tapasztalatot szereztem sajttorta-ügyben. Mindazonáltal a mostani sajttorta akcióm előtt természetesen körbenéztem a neten, de nem volt sok újítás az utóbbi években, így maradtam a jól bevett módszereimnél. De mik is ezek?

A sajttorta krémjének legfontosabb értékmérője a „szemcsésség”. Mi??? Nos, a sajttorták krémje kb. 50% krémsajt (Mascarpone, Philadelphia stb.), míg a másik fele valami magas zsírtartalmú tejtermék. Sokan tejszínt használnak, de én nem szeretem, ugyanis abba több keményítő kell és így sokkal jobban „szemcsés” lesz a krém, ami sokat ront a süti élvezeti értékén.  Ebből kifolyólag én leginkább a sajtkrémen kívül nem tejszínt, hanem magas zsírtartalmú tejfölt használok, amivel egyrészt jelentős összegeket is spórolhatunk, nem is beszélve arról, hogy tejföllel egy sokkal krémesebb állagot érhetünk el, amit sütni is könnyebb és nem is reped olyan könnyen szét a torta!

A másik fontos kérdés, a tojás. Én egész tojás helyett, csak tojássárgákat keverek a krémes alapba, hiszen a fehérje víztartalma jelentősen hígítja a krémet, míg a sárgájával sokkal hatékonyabban lehet nagyobb szilárdságú, de mégis lágyabb sajtkrémet készíteni!  Fontos kérdés lehet még a kekszes alap is. Sokan szeretnek egy gyors 3:2:1-es omlós tésztát gyúrni, de valahogy a sajttortáknál és jobban szeretek egy édesebb, morzsalékosabb kekszes alapot készíteni, így ide én mindig ezt használom. Itt annyi a titok, hogy a vajat nem szabad sajnálni a keksztől, mert sokan úúúúúútálják a száraz, szétporló tortaalapot, így hiába jó a krém, ha egy rossz tészta agyoncsapja az egész koncepciót...

Lényegében tehát a kevés keményítő, a tojássárgája, a tejföl és a finom kekszalapban rejlik minden! JA sajttortát feldobhatjuk továbbá egy kevés savanyú gyümölccsel, bár én most frissen szedett erdei áfonyát használtam, amit saját kezűleg gyűjtöttem egy közeli erdőben. Készíthetjük a sütit külön gyümölcsöntettel, ekkor kb. 200 g friss, vagy fagyasztott gyümölcsből főzzünk öntetet a tortára!
  
Szedem az áfonyát a tortába! (Fotó: Niina).
Hozzávalók (egy 22-cm-es piteformához):
220 g darált édes, zsírosabb keksz (pl. zabkekszek) + 8 dkg olvasztott vaj
1 doboz mascarpone (250 g)
1 dobot 20%-os tejföl (250 g)
2 tojás sárgája
2 ek keményítő
1 citrom reszelt héja+ ½ citrom leve
1 narancs reszelt héja (opcionális)
1-2 tk vanília aroma
4-5 ek porcukor
2 nagy marék áfonya (vagy más savanyú gyümölcs)

A kekszes alap:
A kekszet a sütést megelőző este kávédarálóval ledaráltam, majd egy kis tálban hagytam éjszaka a konyhapulton szikkadni.

A zabkeksz darálás előtt és után.
Másnap reggel 8 dkg vajat megolvasztottam, majd hozzákevertem a darált kekszhez és néhány percet állni hagytam a keveréket, hogy a keksz jól megszívhassa magát.

Így kerül a vaj a kekszre.

Ezután a kekszes alapot a piteformába öntöttem és egy kanál, végül pedig a kezem segítségével alaposan belenyomkodtam és tömörítettem a formába. Végül a tészta tetejére egy papírtörlőt terítettem és felitattam a felesleges zsirdékot.
 
A vajas kekszet jól belenyomkodjuk a formába!
A krém összeállítása:
A mascarponét és tejfölt, a tojások sárgáit, a porcukrot, a citromhéjat és annak levét egy tálba öntöttem, és szép simára kevertem (A). Végül hozzáadtam a 3 közepes evőkanál keményítőt és alaposan elkevertem a krémet (B). Ekkor hagytam pár percet pihenni a sajtkrémet, egyrészt, hogy a porcukor is felolvadjon, másrészt, hogy a keményítőszemcsék is jól megszívják magukat folyadékkal (C). Végül az egész krémet a kekszes alapra öntöttem, és rászórtam 2-3 nagy marék fagyasztott áfonyát. (Az áfonyát sütés előtt azért is érdemes lefagyasztani, mert nem lesz minden lila, miközben felhasználjuk a gyümölcsöt, hiszen a színét majd csak sütéskor engedi ki.
 
Így készül a krém.
A sütés:
A sütit 160°C-os előmelegített sütőbe toljuk, melynek egyik sarkába egy befőttes üvegbe vizet állítottunk. (Erre azért is van szükség, mert magasabb páratartalom mellett a sajtkrém biztosan nem reped szét.) A sajttortát kb. 45-50 percig sütjük ezen az alacsony hőfokon mindaddig, amíg a torta széle aranybarna nem lesz.

Az áfonyát jobb fagyosan rászórni a sajtkrémre!

Ezután a tortát jobb egy éjszakára hűtőben pihentetni, hogy az ízek igazán összeérjenek, de miután megéreztük a süti finom illatát, erre úgysem fog sor kerülni… Érdekesség még a sajttorta esetében, hogy sütés során a krém nagyon kidomborodik a formából, szinte majdhogynem kifolyik! Ez azonban nem marad így, ugyanis mikor a torta hűl, a sajtkrém roppantul összeesik!
Szerintem mindenkinek ízleni fog ez a süti, aki csak kipróbálja! J
Szép napot, ildiKOKKI

Az erdei áfonya!

Saturday, July 13, 2013

Mentolos marcipános bonbonok

Avagy hogyan sikerült megalkotnom egy remek édességet a testvéremnek? 

Ági-bonbonok!
Van nekem egy testvérem… Tudom-tudom, testvére sok embernek van, de az én testvérem nagyon JÓ testvér. J Mikor gimnáziumba kerültem és nem nagyon ment a matek, akkor ő segített eligazodni a számok borzalmas világában, lévén Ágnes matektanár, méghozzá a jobbik fajtából! (Igen, engem már akkor is csak a fák, meg virágok érdekeltek…) Persze a matek tananyag fejembe verésén túl az egyetemi éveim alatt, majd a doktori képzés során is mindig számíthattam a tesómra, mára pedig egymásnak segítünk, ha a másiknak éppen arra van szüksége.

Mostanában szerencsére elég sokat utazom és mindig megkérdezem a tesómtól, hogy innen-onnan mit hozzak neki. Ági leginkább a repterekről nagy dobozos After Eight-et rendel, így az mindig lapul az ajándékok között. Lassan azonban közel fél éve nem jártam Magyarországon, így After Eight-et sem tudtam vinni… Gondoltam ezért egyik nap, mikor már nagyon Ági-hiányom volt, hogy kikísérletezek neki valami édességet, mert biztosan jobban örülne valami olyan ajándéknak, amit saját kezűleg készítettem neki.

Természetesen az After Eight vonalon indultam el, vagyis szigorúan mentol és étcsoki volt az a két íz, ami köré fel szerettem volna építeni az ötletemet. Persze mostanában máson sem jár az eszem, mint azon, hogy kicsit jobban elmélyedjek a bonbonozás tudományában, ezért feltétlenül egy bonbont szerettem volna készíteni. Már csak egy pici hiányzott, de éppen volt itthon házi készítésű marcipánom (recept itt), így végül ezzel, illetve egy kevés fehércsokis csíkozással dobtam fel a bonbonomat!

Ami pedig a bonbonok töltelékét illeti, kaptam egy kis üveg mentolos almazselét, így ez lett a töltelék! Végül az egész koncepció nagyon jól sikerült, ezért a napokban vettem egy új üveg mentazselét, hogy karácsonyra már nagyüzemben gyárthassam a bonbonokat mindenkinek! Lássuk akkor a receptet!
 
Mentolos almazselé (balra) és mentazselé (jobbra).
Hozzávalók (15-db bonbonhoz):
150-200 g étcsokoládé
50 g fehércsokoládé
mentolos almzselé, vagy mentazselé 2-3 evőkanál
2-3 dkg natúr marcipán (Recept itt.)

A csíkok:
A szilikon formát elmossuk és alaposan kiszárítjuk. Elsőként a fehércsokoládé csíkokat készítettem el a bonbonhüvelyen. Ehhez a folyamathoz a fehércsokit megolvasztottam és temperáltam, majd egy kis zacskóba töltöttem és szép vékony vonalkákat húztam a bonbonformámra. Pár perc elteltével a csíkok megszilárdultak, majd következhetett az étcsokoládé burok!
(A temperálásról és számos egyéb csoki- és bonbonfortélyról Praliné Paradicsomnál és Bonbon mániánál lehet tájékozódni!)
 
A csíkok!
 A hüvely:
A csokoládét megolvasztjuk, a majd temperáljuk. Én a temperáláshoz a „beoltásos” módszert használom, vagyis azt, amikor már előre temperált csokival hűtjük az olvadt csokinkat. (Erről bővebben itt olvashatsz!) A temperált csokoládét a formába öntöm, majd a szilikon formát megfordítom és hagyom a felesleges csokit kicsöpögni. Végül egy szilikon habkártyával lehúzom a felesleget és fejtetőre fordítva hagyom megszilárdulni a bonbonhüvelyeket.
 
A hüvely.
Töltelék:
Amíg az étcsoki megszilárdul, gyorsan elkészítem a marcipán rudacskákat. A tömbmarcipánt porcukros felületen gyors mozdulatokkal átgyúrom, majd egyenlő nagyságú rudacskákat formázok belőlük.
Ha az étcsoki megszilárdult, a marcipán rudacskákat a bonbonok aljába gyömöszölöm, majd erre kanalazom a mentazselét, hagyva egy kevés helyet (1-2 mm) a lezárásnak is.
 
A mentolos-marcipános töltelék!
Lezárás:
Amíg az étcsokit újraolvasztom és temperálom, addig a bonbonokat hűtőbe teszem. Végül egy kevés étcsokival lezárom a bonbonokat, majd 1-2 óráig hűtőben pihentetem őket. Ezután csak ki kell forgatni a bonbonokat a szilikon formából és már lehet is fogyasztani a mentolos csodákat!

Tanulság:
Ez a mentolos csodabonbon életem második komolyabb bonbonos próbálkozása volt. Véleményem szerint a csokihüvely picit vastag volt, bár ezen lehet segíteni plusz kakaóvaj hozzáadásával, melyet a következőkben jómagam is alkalmazni fogok. A másik észrevételem a szilikon formára vonatkozik, ugyanis ebben a formában valahogy nem sikerült még szép fényes hüvelyeket gyártanom. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy áttérek a polikarbonát formákra, melyek a napokban fogok beszerezni! Mindazonáltal szuper volt bonbonozni, mert hamar elkészül és végtelen számú variációk készíthetünk! Nekem annyira megtetszett ez az egész „bonbonozás”, hogy már rendeltem is magamnak egy adag tonkababot is! J

Ha van kedvetek, vágjatok bele ti is!
Szép napot, ildiKOKKI

A bonbonok!


Sunday, July 7, 2013

Runeberg tortácskák

Az egyik legfotosabb hagyományos finn nemzeti sütemény...



Runebergin tortut. (Kép: 2015.)

A Runeberg tortácskák a finn édességek közül az egyik legfinnebb, fogyasztásának januártól februárig hatalmas hagyománya. Minden év február 5-én, JL Runeberg, a híres finn nemzeti költő születésnapján mindenki Runeberg sütit vesz, süt, vagy annak fogyasztására buzdít. (Az oldalon található receptet 2015 áprilisában frissítettem, mert az idei süteményszerzonra már egy hagyományos finn verziót készítettem, ami sokkal puhább és finomabb volt a régebbi verziónál.)

Történelmi áttekintés:
JL Runebert az egyik leghíresebb finn költő volt, aki a finn vidéki életről számos verset írt. Legfőbb műve az 1808-1809 finn-orosz háborúról szól, melynek első szakasza a finn nemzeti himnusz lett. Runeberg neje, Fredrika nap, mint nap készítette ezeket a sütiket, mivel férjura minden reggel, vagy a délutáni puncs mellé evett néhány ilyen tortácskát. Így a hagyomány megszületett és azóta mindenki bőszen falja ezt a sütit a jeles napon (is)!

1809-ben a mai Finnország területe még a Svéd Királyság része volt, majd a vesztes háború után 1809-től 1917-ig az Orosz Birodalom autonóm nagyhercegsége lett. Finnország 1917 december 6. óta független állam, így itt Mikuláskor nem a Mikulás jön, hanem az ország függetlenségét ünnepeljük, ami szintén egy nagyon fontos nemzeti hagyomány. A jelesebb nemzeti ünnepeken minden alkalommal felcsendül Runeberg műve, Finnország himnusza:




Hozzávalók: (6 db süteményhez.)
(1) Tészta:
100 g sótlan vaj
1 db tojás
50 g porcukor
50 g liszt (Otthon BL 55, Finnországban erikoisvehnäjauho.)
40 g háztartási keksz (Finno.-ban Kulta Marie.)
50 g darált mandula (szeletelt mandulából)
1 tk sütőpor
½ tk kardamom
1 csipet só
½ tk keserűmandula aroma
1 tk vanília paszta, vagy vanília kivonat
20 cl tej + 20 cl tejszín (állati, 30 %-os)
(2) Szirup:
50 ml víz + 50 g cukor
50 ml rum
(3) Díszítés:
fehér cukormáz (2 ek porcukor + pár csepp citromlé, vagy víz)
málnalekvár

Egy adag tésztából 6 db sütemény lesz.

Elkészítés:
A háztartási kekszet daráljuk le, forgassuk össze a darált mandulával és a liszttel, majd adjuk hozzá a sót, sütőport és a kardamomot. A puha vajat alaposan habosítsuk ki a porcukorra, majd adjuk hozzá az egész tojást, a vanília kivonatot és a keserűmandula aromát és alaposan dolgozzuk össze. Végül egy spatulával forgassuk bele a kekszes-mandulás alapot is, és töltsük meg a szilikon formát a tésztával. Előmelegített 175°C-os sütőben 20 perc alatt süssük aranybarnára a süteményt, amit a sütőből kivéve könnyedén kiboríthatjuk a formából egy sütirácsra, ahol hagyjuk teljesen kihűlni.
A sziruphoz a vizet a rummal és cukorral forraljuk össze, majd hagyjuk egy kissé visszahűlni. A frissen sült tortácskákat mártsuk meg a szirupban, valamint konyhai ecset segítségével a tortácskák oldalát és tetejét is kenjük meg egy kevés sziruppal és hagyjuk, hogy a tészta alaposan megszívja magát, majd tegyük őket vissza sütirácsra, hogy a felesleges szirup lecsöpöghessen. (A 6 darab süteményünk majdnem az összes szirupot felszívja majd.)

Ha a sütemény teljesen meghűlt és már nem csöpög belőle a szirup, akkor minden egyes tortácska közepére kanalazzunk egy-egy kis teáskanál málnalekvárt, majd rajzoljuk körbe egy cukormáz gyűrűvel. (A cukormázhoz egy evőkanál porcukor keverjünk simára pár csepp vízzel, vagy citromlével.)

A Runeberg szilikon sütőformával szabályos heger alakú sütemények készíthetőek.

Tipp:
A süteményt redetileg egy henger alakú formában sütik, de sima muffin formában is elkészíthető, nem feltétlenül szükséges hozzá ez a speciális szilikon forma.
Előfordul, hogy a sütemény egyenetlenül nő a formában sütés közben. Ezt a kis púpocskát vágjuk le és fordítsuk a süteményt lefelé, így ez lesz a tortácska alja.
A süteményeket aznap érdemes elkészíteni, amikos felszolgáljuk, mert frissen és puhán az igazi!


Szép napot, ildiKOKKI

Runeberg sütemény. (Fotó:2015.)