Tuesday, May 13, 2014

Pisztáciamarcipán

Avagy milyen marcipán szükséges a Mozart-golyóhoz?


Házi marcipánból készült házi pisztáciamarcipán. 

A Mozart-jellegű desszertekről tudni kell, hogy egyik fontos eleme a pisztáciával dúsított marcipán, más néven a pisztáciamarcipán. Nem kell egyébként valami nagy dologra gondolni, csupán arról van szó, hogy hagyományos mandulából készült marcipánba egy kevéske pisztáciát gyúrunk, vagy eleve már mandula és pisztácia keverékéből (2-3 rész mandula: 1 rész pisztácia) készítjük a marcipánunkat. Az előbbi elkészítési módra Dinánál, míg utóbbira Praliné Zsuzsinál bukkantam rá, de számos recept elérhető már online. Érdekesség, hogy több külföldi oldalon, pl. itt is, a pisztáciamarcipán receptjének egy olyan változata kering, mely tisztán pisztáciából és porcukorból áll, víz helyett pedig tojásfehérje a kötőanyag. 

Jómagam nem szerettem volna ezt a nyers tojásfehérjés verziót készíteni, így elsőként hagyományos házi marcipánt készítettem a saját receptem alapján, majd azt dúsítottam pisztáciával. Ennek egyébként az volt az oka, hogy tiszta marcipánra egy másik desszerthez egyébként is szükségem volt, de következő alkalommal kipróbálom azt a verziót is, ahol eleve a kétféle magból közvetlenül gyúrjuk a marcipánt. 

Hozzávalók:
100 g marcipán (Recept itt, csökkentett szénhidrát tartalmú verzió receptje itt.)
25 g sótlan pisztácia

Elkészítés:
A friss, vagy hűtőben pihentetett marcipánt alaposan átgyúrjuk, majd félretesszük. A pisztáciát kávédarálóban pulzálva átdaráljuk, majd átszitáljuk. A marcipánt porcukrozott felületen kissé szétnyomkodjuk, rászórjuk az őrölt pisztáciát, majd összegyúrjuk. A zöld marcipánt felhasználásig hűtőben, folpackba csomagolva tároljuk.

Tipp:
A gyúráshoz használhatunk plusz porcukrot (1-2 tk), illetve szórhatunk a munkalapra is, hiszen ez nem csak azt gátolja, hogy a marcipán leragadjon, de így a pisztácia magasabb olajtartalmát nem fogja „kidobni magából” a kész zöld marcipán. Erre egyébként nagyon oda kell figyelni, mert ez a jelenség akkor is megtörténik, ha túl sokat gyurmázzuk ezt a marcipánt, így gyorsan, nem ezerszer átdolgozva kell készíteni.


Legyen szép napotok, ildiKOKKI

A Mozart-golyó lelke.... 

No comments:

Post a Comment